Kész makettek

„És akkor jöttek a Raták” – sokunk ismeri a frontot megjárt nagyszülők és öreg katonák elbeszélését. Természetesen az Il-2-től a TB-3-ig számukra minden Rata volt. A N. I. Polikarpov vezette iroda tervezte az 1930-as évek elején. 1934-ben mutatták be a nagy nyilvánosságnak. Abban az időben korszakalkotónak számított a teljesen szabadonhordó szárnyával, teljesen behúzható futóművével. A törzs is rétegragasztott héjszerkezet volt. Kortársaihoz képest kiemelkedő sebessége nyomasztóan hatott a vetélytársakra.

Éles bevetése nem is váratott magára sokáig. 1936-tól a spanyol polgárháborúban vetették be, majd a távol keleten Halhin-Gol és a Kinai-Japán háborúban játszott szerepet. A repüléstudomány gyors fejlődése következtében viszont 1941-re a Szovjetunió hadba lépésekor már elavultnak volt tekinthető. Ennek ellenére nagy számuk, fordulékonyságuk és némelyik alváltozat 20 mm-es ágyúja kellemetlen ellenféllé tehette őket.

Igazából nem is értem, hogy a makettgyártók miért nem preferálták jobban ezt a típust. Szerintem a dobozra felírt „Rata” név minden makettboltban és áruházban eladható.

Az 1/72-es méret kedvelőinek már van miből válogatni. Az 1/48-as méretben sokáig csak a Hobbycraft, valamint az MPM ősrégi vákuumos készlete volt elérhető. 2006. áprilisában végre történt valami. A mosonmagyaróvári makettversenyen debütált az Eduard cég egy vadonatúj I-16-os család első alváltozatával. Az I-16 tip. 10 már féklapokkal rendelkezett és kisebb csűrő felületekkel, mint a korábbi változatok. A tűzerőt megkétszerezték. A szárnygéppuskák mellé a törzs felső részére még két darab 7, 62-es géppuskát szereltek.

Az Eduard ismét követte a rá jellemző üzletpolitikát. Mindig megtalálja azt a típust, ami nincs a piacon, vagy nagyon elavult. Majdnem mindig olyan típust választ, amiből több alváltozat készült, így az öntőszerszám egyes elemeinek cseréjével újabb és újabb típussal örvendeztet meg minket. Most már nézzünk bele a dobozba is!

Három öntőkeretet találunk a dobozban; egy a szárnyat, egy a törzset, a harmadik a minden alváltozatra használható apróságokat tartalmazza a kellően fölös számban. Találunk még egy színezett fotómaratott lapot, és egy négy gépre elegendő matrica sort.

Az építést a szárnyakkal kezdtem. Először el kell döntenünk, hogy a futóműakna alsó felén található szabálytalan ovál szerelőnyílást (ablak?) fedett vagy fedetlen állapotban mutatjuk. Sajnos a szakirodalom sem egyértelmű, bár az újonnan épített replikákban nyitott állapotú. A szárny fő hibája, hogy a hüvelykivető nyílások nem találhatóak meg rajta. Ezek helyzete sem teljesen egyértelmű! Figyelmetlenségem okán ezek kivágása elmaradt.

Számomra komoly gondot okozott az Eduard jellegzetesség, hogy az illesztő csapokat elhagyják, vagy olyan kicsire készítik, hogy egyszerűen használhatatlanok. A két szárnyfél összeragasztása nagy figyelmet követel, mert később a szárny és a törzs illesztésénél komoly, nehezen javítható eltéréseket tapasztalhatunk. A bizonytalan illesztés kihat a belépőélekre is. Az ott kibuggyanó ragasztó eltávolításánál a belépőélen található lemezrátéteket is eltüntethetjük, legalábbis nekem sikerült. Viszont a szárny vásznazása, és lemezelése első osztályú.

A törzs építése is gondos tervezést igényel. A tesztek során sokan kifogásolták, hogy a kabin padlója nem valósághű. A gyártó egyszerűen teli padlót adott, holott a valóságban csak középen volt deszkázat, két oldalt le lehetett látni a törzsbe, és elvileg látszódnia kellene a pedálok környékén futó főtartónak is. Mivel a kabin nyílása nagyon szűk, egyszerűen nem lehet belátni a kabinba, még nyitott oldalajtó esetében sem. A leggyorsabb javítási mód, ha kivágjuk a fölös részt a padlóból.

A kabin belső felületén megtalálható minden merevítő borda, de szerintem nem eléggé emelkednek ki a felületből. A kisszámú kezelőszervet, fogantyút, kallantyút, tekerentyűt megkapjuk sztirolból és fotómaratásból is. Érdekes, hogy ezek mérete nem egyezik meg egymással. Érdemes a fellelhető fotókat alaposan átböngészni, hogy mikor melyik alkatrészt használjuk fel. Az alkatrészek helyzetellése a kabinban is kívánni valót hagy maga után. Bizonytalan a műszerfal helye, és a kabin középső szekciójának is hiányzik a biztos felfekvése.

A kabin belső festéséhez a Gunze H-61 jelű festékét ajánlják. Szerintem a H-308 jobban megfelel az eredeti Fa Alapozó Repülőlakknak. A korai szovjet gépeken belső színként előfordult az ezüst is, de a Polikarpov gyárban készült gépeknél gyakori volt a kék is, amely megegyezik az alsó felület színével. Jelen esetben én ez utóbbi mellett döntöttem. Sajnos a kabin előtti részről lemaradt két apró világító ablak. Ezeknek a helyét kifúrtam és átlátszó öntőkeret darabot ragasztottam beléjük.

A törzs összeragasztásánál ismét belefutunk az illesztő csapok hiányából fakadó bosszúságba. Egyetlen ellenszert találtam. A törzs minden szakaszát külön-külön ragasztottam össze, megvárva az előző ragasztás megszilárdulását. A törzs összeragasztása után derült ki számomra, hogy a gerincben lévő „S” vonalat a maketten is szépen elkészítette az Eduard, ellentétben az első tesztek állításával.

A motorburkolat kialakítása nem nyerte meg igazán a tetszésemet. Az I-16-nak ez a legjellemzőbb része. A törzs és a burkolat között jókora, szinte karikaturisztikus rés található. Sajnálatos módon a motorburkolatot egybe öntötték a törzzsel. A rés imitálására az alámetszés az egyetlen megoldás, de ennél a műveletnél könnyen megsérthetjük a törzs felületét, mint ahogy ez nekem sikerült is. Ez a sérülés viszont javíthatatlan. Szerintem szerencsésebb lett volna a motorburkolatot egybe önteni, a törzstől külön. Ilyen technikát már láttunk a Tamiyától és a Hasegawától is. Kissé kellemetlen feladat a felső kipufogók alatti negatív mélyedés felragasztása után, annak tömítése és polírozása.

A törzs és a szárny összeillesztése ismét komoly figyelmet követel. Csak apránként, lépésről lépésre szabad összeragasztani, figyelve a két alkatrész tökéletes szintbeli illeszkedésére. A két törzsfélhez és a szárnyhoz öntött három motorburkolat elem találkozásánál elég kétséges a pontos kör keresztmetszet kialakulása. Ez a probléma esetleg a motorgyűrű illeszkedésénél okozhat gondot a későbbiekben.

A tömítés és újrakarcolás után a szárnyközéprészen és a motorburkolaton található szegecselést készítettem el. A motor és a motorgyűrű felhelyezését a festés utánra halasztottam, hogy a kipufogókat a festés után tudjam elhelyezni. Festés előtt még felragasztottam a futószárakat és a futóműakna borítólemezeket, hiszen ezek színe is világoskék volt.

Ismét jelentkezett a túl kicsi, szinte csak jelzésértékű illesztő csapok problémája. Amint oldószer érte a csapokat, azok azonnal feloldódtak.

A sok negatívumnak tűnő kritika mellé azért megjegyezném, hogy mindössze négy nap alatt (kb. 10-12 óra) jutottam el idáig. A négy festési variáció közül Ivan Lakajev vezérörnagy gépét választottam, aki a spanyol polgárháborúban érdemelte ki a Szovjetunió Hőse címet.

A festés legelején egy apró trükkel próbálkoztam. Azért, hogy a fém alapra került festéket és a vászon alapra kerültet elkülönítsem, megpróbálkoztam a fém elemeket kiemelni oly módon, hogy azokat körbe maszkoltam, majd feketére alapoztam. Következő lépésként az oldalkormányon található vörös szint festettem fel. Egyes vélemények szerint ez nem vörös, hanem lila volt, mintegy emlék vagy utalás a polgárháborúra. Az alsó kék szín esetében a Gunze H-311-be nagyon kevés H-323-at kevertem.

A felső zölddel már könnyebb dolgom volt. Az Eduard a H-320-t ajánlja, szerintem sokkal közelebb van a valósághoz a H-58-s US. Interior Green. Első hallásra ijesztő, de érdemes összehasonlítani a tavaszi fű színével (vidékiek előnyben).

A teljesen egyszínű világoszöld felület megtöltése élettel jelentette a legnagyobb feladatot számomra. A szovjet gépeket rendszeresen és alaposan karbantartották. Szinte semmilyen folt, elszíneződés, fakulás nem található rajtuk. Ez valószínűleg a fa-vászonépítésnek köszönhető, mármint az ebből fakadó szükséges karbantartásnak.

Néhány napos gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a belógó vászonrészeket megfújom a H-58 és egy sötétebb zöld keverékével. Ez a művelet nagy türelmet igényel. A hatás nem biztos, hogy a fotókon visszajön, mert többnyire az otthon található fényviszonyokat veszem figyelembe a festésnél. Többször jártam úgy, hogy a kész makett különböző helyszíneken más és más hatással volt a nézőre. Ez egyértelműen a megvilágítás különbözőségén múlik.

Azokon a részeken, ahol fokozottabban koszolódhatott a felület, ott híg feketével árnyékoltam a felületet. Úgy döntöttem, hogy a vörös csilagokat nem matricából teszem fel, hanem fújom. Ez a megoldás elsőre ijesztő, de aki csinált már ilyet az tudja, hogy nem is olyan vészes.

Először is kerestem egy számítógépes betűkivágással foglalkozó dekorboltot. Megadtam a csillagok méretét és néhány nap múlva már használhattam is. A legkomolyabb problémát a csillagok felhelyezése jelentette, mert össze-vissza nyaklottak. Erre egy nagyon egyszerű megoldást találtam ki. Először a Revell maszkolójából segédfóliát készítettem és ráragasztottam a csillagra. Ez a segédfólia nem engedte eldeformálódni a maszkomat, és mivel teljesen átlátszó nagyon megkönnyítette a maszk helyzetelését. Következett a maszk körüli felületek kitakarása, hogy az esetlegesen melléködölő festéktől megóvjuk a makettet.

A festett jelzések fújása más technikát igényel, mint a makett festése. A legtöbb makettező abba a hibába esik, hogy megpróbál híg festéket használni ennél a műveletnél. Ilyenkor a maszk széle mellett összegyűlik a festék és peremet képez, könnyen befolyhat a maszk alá is. Ezzel ellenben én inkább sűrűbb festéket, és gyorsan párolgó hígítót használtam. Jelen esetben a Gunze acrylhoz Gunze Mr. Color hígítót. Magát a fújást is messzebbről végzem, hogy legyen ideje még a levegőben megszáradni a festéknek. Nagyon fontos, hogy a felületre merőlegesen tartsuk a pisztolyt, így elkerülhetőbb a festék befolyása a maszk alá.

Nem kell arra törekedni, hogy teljesen egyenletes legyen a felhordott festék, hiszen ez valójában sem volt az. Először fehérrel alapoztam a csillag helyét, majd a Gunze H-317-t használtam a vöröshöz. Ezek a csillagok sokszor, mint most is, fekete szegéllyel voltak kiemelve. Száradás után nem szedtem vissza a maszkot, hanem Tamiya szalag melléragasztásával alakítottam ki a fekete szegélyeket. Kissé macerás, de megéri. Ezzel a módszerrel elkerültem a matricáknál található filmrétegek betükröződését vagy szintbeli kiemelkedését. Sajnos a feliratok esetében ezt már nem sikerült megvalósítani. Ott az eredeti matricát használtam fel.

A matt lakkozás után következett a készre festett kipufogók elhelyezése. Megint csak hiányoltam a pontos illesztéshez segítséget nyújtó csapokat vagy vállakat. Szerintem a kipufogók elhelyezése szinte reménytelen akkor, ha a motorgyűrű a helyén van.

A makett legnagyobb hibája a motorgyűrű. Az eredetihez képest nagyon szögletes, teljesen megváltoztatja a gép jellegét. Szerencsére az Eduard vette a fáradságot és kijavította ezt a hibát. Az azóta piacra kerülő tip 24–ben már jó alakú ez az alkatrész, de legnagyobb bosszúságomra már csak a tip. 24-é van a készletben, pedig abban reménykedtem, hogy abból a készletből a tip. 10-ét könnyen pótolhatom. A cég érdekes módját választotta a rossz alkatrész pótlásának. Az új készletből egyszerűen kivágta, és tömegével adja oda a kereskedőknek, ahol mindenki hozzájuthat. A pótlásért köszönet Varjasi Andris barátomnak, aki meghozta Pozsonyból. Azóta már a Tip 10-est is jó gyűrűvel dobozolják.

Sok makettezőnek jelent problémát a kerekek festése. Először a felnit festem készre (szín + fényes lakk + koszolás-beeresztés + matt lakk), ezután maszkolom a felnit és megfújom a gumi színt. A kerékhez szükséges kör alakú maszkokat megélezett mérőkörzővel vágom ki Tamiya maszkolószalagból. A Ratáknak volt egy érdekes megoldása. A futóműveket egy drótkötél segítségével húzták be. Az Eduard ennek a kötélnek a helyét rosszul adja meg. Érdekes módon nem a futóműakna közepére, hanem excentrikusan. A valóságban ez nem így volt, hanem középre futott be a kötél!

Most már csak a végszerelés maradt hátra. Lassan felkerült a helyére a célzókészülék, a kabin ajtó, a helyzetjelzőlámpa, a légcsavar. A gép koptatásához ezüstszínű ceruzát használtam. Csak nagyon óvatosan, kevés helyen koptattam, hiszen a gép felületének többsége fa és vászon. Csak a motorburkolat és a szerelőnyílások lemezei készültek fémből. A legvégén került sor a kipufogók és a fegyverekből kiáramló gázok imitálására. Ehhez nagyon híg fekete vagy sötétszürke Gunze festéket használtam, Denaturált szesszel hígítva.

Összegzés:

Nagyon jónak, könnyen építhetőnek tartom ezt a makettet, bár tapasztalatlanabb makettezőknek sok bosszúságot okozhatnak az általam leírt apróságok. Viszont ha figyelembe vesszük, hogy az Eduard nem a kezdőknek, az áruházi polcokra készíti makettjeit, hanem azoknak, akik néhány munkán már túl vannak, akkor nincs okunk panaszra. Szerintem ez az Eduard egyik legjobban sikerült készlete.