Pribelszki Zoltán

Már zsenge gyermekkoromban megszerettem a modellezést, bár először a fából készült vitorlás hajókkal indítottam. Aztán megszereztem az Auróra cirkáló, majd a Lenin jégtörő ikonikus makettjeit és onnan már nem volt megállás, csak előtérbe kerültek a repülő szerkezetek. Természetesen először a jó öreg NDK-s kitek kerültek sorra, aztán pedig a cseh KP makettjeit raktam össze, sokszor, sok festéssel. (Már ha az olajfesték színezővel való kísérletezést annak lehet nevezni. Soha nem száradtak meg igazán…). Aztán „kinyílt” a világ és be lehetett szerezni az első Matchbox, Revell, Airfix, Hasegawa maketteket. No meg hozzájuk a jó öreg Märklin boltból a kis üveges olajfestékek…
Természetesen a II. VH-s repülőkkel kezdtem a korszakaimat. Aztán jöttek sorban: Vietnam, Perzsa-öböl, harcjárművek, díszfestésű katonai gépek, utasszállítók, helikopterek. Most pedig már visszaértem a II. VH-hoz… Persze mindez 1/72-ben (kivéve az utasszállítók). De azért közben becsúszott egy-két 35-ös jármű, vitorláshajó, versenyautó is.
Az RBK klubnapokra a 90-es évek közepe óta járok rendszeresen, bár a tagok egy részével már régebben tartjuk a kapcsolatot a munkahelyen (ex MALÉV).